Felkészülés a Morze-vizsgára

A rádióamatőr élet iránt érdeklődő számára eljöhet a nagy pillanat, morze-vizsgát szeretne tenni.  Manapság a vizsgán elvárt szint a 6 wpm (30 karakter percenként) adása és vétele három percig.

Az adás egyszerű, mivel nem kell a dekódolással értelmezéssel bajlódnunk a "saját ütemünkben" adhatunk és tudjuk is, hogy mit akarunk leadni. A nagyobb gond a vétellel van, mert ott másvalaki üteméhez kell igazodnunk és közben értelmezni is tudni kell a hallott jeleket.

A '90-es évekig ezt a rádióklubokban vagy otthon épített kis búgókkal esetleg magnóval gyakorolhatták a vizsgára készülők. A számítástechnika fejlődésével manapság ez már jóval egyszerűbb. Ingyenes programok tömkelege áll a rendelkezésünkre a számítógéppel, vagy mobil eszközökkel történő tanuláshoz.

Az én tetszésemet eleinte a Morse Cat névre hallgató program nyerte el, de mivel Linuxot használok, ezért a mást kellett találnom.

Ekkor bukkantam a kissé kevesebb funkcionalitással rendelkező, de a célnak éppúgy megfelelő CW Player programra.  Mivel felvettem a kapcsolatot a fejlesztővel, F6DQM Gabriellel (aki egyébként más rádióamatőr programokat is készített), ezért a program már magyarul is tud. Ez is egy Windows-os szoftver, de remekül működik Linux alatt is a Wine (Windows emulátor) segítségével.

Windows esetén csak el kell indítanunk az előzőleg letöltött CW Player programot (Cw_player.exe).

Ubuntu esetén már telepítve kell lenni a Wine-nek a rendszerünkön. A letöltött Cw_player.exe program ikonján jobb egérgombbal kattintunk és a Tulajdonságot választva a Jogosultság fülön kijelöljük a Végrehajtás jelölőnégyzetet (checkbox).  Ezek után a Cw_player.exe-n jobb egérgombbal kattintva már kiválasztható a "Megnyitás ezzel: Wine Windows Program Loader" menüpont.

Ekkor elindul a program és már használható is. Bizonyos esetekben nem vált a program automatikusan magyar nyelvre. Ekkor a Language / Magyar menüpontot, vagy a Ctrl + F6 billentyűkombinációt használva ez orvosolható.

A vizsgakövetelménnyel megegyező beállítás az alábbi (de ne ezt tanuljuk meg):

 

A magyar nyelvű program

 

A méréseim alapján a 8 wpm felel meg a valóságban 6 wpm-nek. De ennyit igazán elnézhetünk e remek program készítőjének...

Ez az elmélet!

A gyakorlat az, hogy hasznosabb, ha nagyobb sebességet állítunk be (20-23 wpm) és a betűk és szavak közt hagyjunk kezdetben nagyobb szüneteket! Amikor már biztonságosan tudjuk venni az összes betűt, akkor kezdjük el csökkenteni a betűk közti távot és ha ez is jól megy már, akkor a szavak köztit is! Hogy mekkora szüneteket hagyjunk? Nos ez mindenkinek a saját képességétől függ. Kísérletezzük ki a sajátunknak megfelelőt! A morzekódok időzítési arányáról és egyebekről itt érdemes utána nézni.

Még egy nagyon lényeges tanács a kezdőknek! Ne használjunk mnemonik-okat! Mik azok? Pl. A P-betű hangképe ti tá tá ti (. - - .), amire régen ráültették a "pipásbácsi" szót...wink Persze a többi betűre is kieszeltek ilyen szavakat, amiket itt még idézni sem szeretnék... Ezek használata nagyon rossz gyakorlat, mert beiktat egy plusz felesleges lépést a betű értelmezési folyamatába. Semmi esetre se használjunk ilyen mnemonikokat!!!

Helyette inkább a betű hangképét szokjuk meg és tanuljuk meg gondolkodás nélkül felismerni (gyakorlás árán)! Amikor beszédet hallgatunk, akkor sem kezdjük el betűzgetni a szavakat, hanem az egész szó hangfolyamát meghallva, azonnal értjük annak jelentését. Nos a morzénál is ez az cél. Vannak a távírózás során nagyon gyakori szavak (pl. "test", ami az angol "contest", azaz verseny rövidítése). Amikor ezeket az ember meghallja képes kell, legyen azonnal értelmezni, felismerni azt! Annál jobb morzés valaki, minél hosszabb szöveget tud tárolni az agyában és azt aztán dekódolni.

Ha vétel során valamit elrontunk, ne akadjunk el! Hagyjuk és folytassuk a vételt. Egy betű elvesztése nem éri meg az utána jövő teljes szöveg esetleges eltévesztését...

Az adás tanulásához ne használjunk El-Keyt, hanem hagyományos morze-billentyűt! Az érintkező kontaktus hézagját állítsuk kicsire! Ne feledjük, hogy adni sokkal könnyebb, mint venni! Az adásnál már tudjuk, mit szeretnénk leadni, míg vételnél ezt folyamatában (real time) vagyunk kénytelenek értelmezni...

A vizsgán, amikor nekünk kell adni a morze vizsgáztató (gyakorlott rádióamatőr) le fogja tudni venni a nagyobb sebességű adásunkat is és nem fog haragudni, ha nem 14 wpm-mel cammogunk. Sőt, nagyon fog örülni a sebességnek, mert a vizsga is rövidebb és pörgősebb lesz! És nagyobb nyugalommal ad jó értékelést majd a részünkre.

A programmal nem csak a morze vételét, hanem az adását is gyakorolhatjuk!

Ehhez csak el kell készítenünk a program honlapján található kis adapterek közül az egyiket. Például RS-232C (soros) portra is köthető a morze billentyű (a How to connect your Morse key to the computer serial port (with battery or with DTR/RTS) : nevű rajz az). Szimpla billentyű és el-key egyaránt használható. De a ma már kevébé használatos Game-portra is lehet kötni... Némely rádióban van "csőbúgó" funkció morze tanuláshoz. Ilyenkor csak a rádió hang kimenetét (a data kábelen) kell a PC hangkártya mikrofon bemenetére kötni (A szokásos Data-kábelek ezt megoldják) és kész.

De pl. FT-857 / FT-897 esetén a hátsó hang kimenetre nem kerül ki a hang! Ilyenkor az előlapi fejhallgató kimenetet kell a hangkártya mikrofon (rózsaszín) csatlakozóhoz csatlakoztatni.

Egyébként a fenti két rádiót úgy lehet csőbúgó, morzegyakorló üzemmódra kapcsolni, ha a gyorsmenüben (A,B,C) a [BK]-t BK-ra váltjuk a C gombbal. Ilyenkor a billentyűzés csak a hangot váltja ki, de nem kapcsolja adásra a rádiót.

Ugyanez az összeállítás az fldigi-hez is jó. Az adás azzal is gyakorolható.

Manapság már szinte mindennek van okos telefonos változata is. Ha valakinek az kényelmesebb, úgy gyakorolhatja a morze vételét (csak azt) az IZ2UUF Morse Koch CW névre hallgató alkalmazással is.

Sok sikert!