Már legalább tíz éve vágytam egy kis Stirling motorra. Amolyan hőtani demonstrációs eszközre, mivel gyakran oktatok gyerekeket is. No, megérkezett végre Kínából.
Egy barátom egy összejövetel alkalmával egyszerű, de mégis érdekes ördöglakatot hozott magával (amit egy számomra ismeretlen barátja eszelt ki). A társaság jól szórakozott vele, én pedig elhatároztam, hogy készítek magamnak egyet.
Baráti összejöveteleken mulatságos program lehet egy kis trükk két gemkapoccsal. Ez is egyfajta feladvány, noha megoldhatatlan azok számára, akik még nem ismerik a trükköt...
Egyszer arra gondoltam, hogy a sebességhajhászás helyett milyen érdekes lenne lassúsági versenyt rendezni. Ötletemet el is mondtam egy budapesti általános iskola tanítónőjének, aki azonnal fantáziát látott a dologban.
Ki ne ismerné a hajdan népszerű, cipőpasztás dobozokból és egy hosszú, vékony zsinegből készített játék-telefont? Ott két fémdoboz volt összekötve egy erősen kifeszített zsineggel. Amikor az egyik dobozba belebeszélt valaki, a hangrezgések végigszaladva a zsinegen megrezgették a másik dobozt és az ott hallgatódzó gyengén hallhatta az üzenetet. Ennek egy jóval kifinomultabb, elektronikus változatát mely elektronikai szakkörök, illetve Fizika órák témája is lehet az alábbiakban mutatom be.