Sok-sok éve foglalkozom már (többnyire sikerrel) az emberek informatikai gondjaival. Ez alatt az idő alatt kialakult bennem egy rendszer, hogy mi az a minimum amire egy átlagos számítógépet használónak szüksége lenne. Főként Magyar felhasználókra gondolok. Így az általam elképzelt megoldásoknak olcsóknak, egyszerűen kezelhetőknek és könnyen elérhetőknek kell lenniük.

Különböző valós impedanciájú hálózatok egymáshoz illesztéséhez gyakran speciális, széles sávú transzformátorok használatosak. Különböző hálózatnak minősülhetnek például a rövidhullámú rádió adó-vevők, és a tőlük gyakran eltérő impedanciával rendelkező antennák. A két rendszert mindkét oldal felé aszimmetrikus (unun-nak hívják a nemzetközi szakirodalomban, unballanced-unballanced a teljes kifejezés, aminek az unun a rövidítése) összeköttetéssel rendelkező, illetve szimmetrikus-aszimmetrikus (ballanced-unballanced, azaz balun) összeköttetéssel rendelkező transzformátorok a használatosak. Az alábbi cikk ezekkel foglalkozik.

Attachments:
Download this file (Balun-ok_tervezése.pdf)Balun-ok_tervezése.pdf[A tanulmány magyar fordítása]1055 kB
Download this file (Balun_construction.pdf)Balun_construction.pdf[Az eredeti angol tanulmány]1333 kB

Írta: Magyar Tamás és Joubert Attila

A minap Magyar Tamás barátom az Interneten bóklászva egy érdekes oldalt talált. Egy elektrosztatikus elven működő olajszivattyú volt látható. Aztán mire este én is meg akartam nézni, a lap „eltűnt”… (!? Persze azóta lehet, hogy megint van, de nem kerestük azóta).

Tamás emlékezetből felvázolta nekem az egyszerű kísérletet, és megbeszéltük. Mivel sok fantáziát láttunk benne, elhatároztuk, hogy V. Feri barátunkkal hármasban elvégzünk néhány egyszerű, ámde lényeges alapkísérletet. A kísérletezés tökéletesen sikerült, az eredmények biztatók és „misztikusak” voltak melyeket az alábbiakban adok közre.

Az Elektrosztatikából köztudott, hogy két fémlemezből álló kondenzátort feltöltve, az behúzza magába a dielektrikumot, ha van, valamint ha az könnyen el tud az adott irányba mozdulni. A jelenség okát és képleteit az elektrosztatikával foglalkozó könyvekben lelheti fel a kedves olvasó. Az első kísérlet célja az volt, hogy kiderítsük, mi a helyzet akkor, ha a dielektrikum polarizálható folyadék. A kísérleteinkhez – jobb híján – szivattyú olajt használtunk. Az olajt egy kis vajas dobozba töltöttük körülbelül másfél centi magasan. Függőlegesen beleállítottunk két egymással párhuzamos fémlemezt (az anyaga mellékes, csak vezető legyen, mi nyák-lemezeket használtunk). A fémlemezekből így kialakított sík-kondenzátorra rákötöttünk 3kV egyenfeszültséget. Az olaj ekkor felszaladt a lemezek közé, körülbelül egy centiméter magasra. A lemezek távolsága mintegy másfél milliméter lehetett. A lemezeket hőre lágyuló műanyag (hő-pisztolyos) ragasztócsík tartotta távol egymástól. Az elrendezés nagyjából az alábbi ábrán látható (a ragasztócsík nélkül). (1. ábra)

Ez után adott volt a kérdés. Mi lenne, ha egy parányi lyukat fúrnánk az egyik lemezen olyan magasságban, hogy a felkúszó olaj folyamatosan kijuthasson rajta. A kicsiny távolságok mellett még a lyuk és a másik lemez közé egy kis árnyékoló lemezt is be kellett volna iktatnunk, aminek kivitelezhetőségét nehézkesnek tartottunk az adott körülmények közt.

Az Interneten az alábbi szerű ábra volt (2. ábra).

Kieszeltünk tehát egy másik furfangos megoldást. Két körülbelül négy centiméteres hosszúságú rézcsövet használtunk fel. Az egyik hat milliméter külső átmérőjű, míg a másik húsz milliméter külső átmérőjű (vízvezetékcső) volt. Méretre alakított műanyag gyűrűkkel koncentrikusan távol tartottuk a vastagabbat a vékonyabbtól. A vékony csövön apró hárommilliméteres lyukakat furkálunk. A vastagon, pedig csak egy öt millimétereset.

Az egész elrendezés a 3. ábrán látható.

Az ábrán a két cső közötti térrész le van zárva a végeknél, hogy a belső henger felületén kialakult túlnyomás miatt a folyadék - a kis lyukakon át - annak közepébe kerüljön, ne pedig tengely irányban kiáramoljon. Ennél a fajta elrendezésnél (ahol nem homogén a térerő) egy másik jelentős hatás is érvényesül. Ismert a törvény, hogy a dipólusokra az inhomogén terekben egy járulékos erő hat, mégpedig a nagyobb térerősség irányába mutat. Ez az erő akár mozgásba is hozhatja a molekulákat (ha azok elmozdulhatnak) annak ellenére, hogy azok töltést nem szállítanak, így a hatást létrehozó elektromos teret esetleges lerakódásukkal nem közömbösítik, az elektródákat nem sütik ki.

Rákapcsoltuk tehát az így kialakított csőkondenzátorra az előbb is alkalmazott nagyfeszültséget (3kV), és az olaj folyamatosan (nem túl látványosan, de jól láthatóan) bugyogni kezdett.

Itt jegyzem meg a következőket:

  1. az eszköz kizárólag szemléltetés céljára készült, megerősítve bennünket a térenergia létéről és esetleges kinyerésének lehetőségéről

  2. tudomásunk van arról, hogy szigetelők a felületükről leadhatnak, vagy a felületükre megköthetnek töltéseket – ez történik a dörzselektromosságnál, ahol az egyik anyag felvesz, a másik anyag lead elektront a felületéről.

  3. jelen kísérletünkben a szigetelő folyadék a töltött elektródákkal való érintkezése nem kizárt hogy vesz el elektronokat azoktól – ennek kiderítésére más töltés-szállítás elvén alapuló kísérletekkel lehetne választ adni

  4. meggyőződésünk, hogy tisztán inhomogén terekben (töltés áramlás nélkül) is működik a fent felvázolt kísérleti eszköz.

  5. az áramlás akkor is létrejön, ha legalább az egyik elektródát szigeteléssel borítjuk be (pl. körömlakkal lekenjük), ami talán kiküszöbölheti a 3. pont problémáját, bár eltolási áram jelentkezhet, ami a szabad töltésekre erővel hathat.

Rögtön lelkes vita is támadt köztünk a dolog láttán. A kérdés az volt, hogy ha az olaj jó szigetelő, lehet-e töltésáramlás a két elektróda közt. Mert ha igen, azaz mérhető áram a nagyfeszültségű áramkörben, akkor van veszteség, és semmi mást nem készítettünk, mint egy elnyűhetetlen, ámde teljesen normális szivattyút. Viszont, ha nincs töltésáramlás, akkor egy nagy feszültségű kondenzátorral táplálva a rendszert, az sosem sül ki annak ellenére, hogy folyamatosan áramlásban tartja a folyadékot (a folyamatos súrlódás ellenére!). A probléma rögtön jelentkezett, parányi áramot mértünk. Viszont amint egyre jobb, és jobb szigetelést tettünk a vajas doboz alá, annál kisebb lett a mért áram, miközben az olaj áramlása továbbra is fennállt. Mivel műszereink a kérdéses tartományban nem mértek már megbízhatóan, ezért a kételyek és találgatások (még ha csekély mértékben is) megmaradtak.

Ezek után következett a legegyszerűbb kísérlet. Az egyik nagyfeszültségű elektróda egy tű volt, ami az olajba függőlegesen merült, míg a másik egy függőleges síkkal az olajba állított kis fémlemezke volt. A lemez síkja (matematikai értelemben véve) a tű tengelyével egybeesett. A vezető és a fémlemez elrendezése hasonlított a népszerű „Lifter-éhez

A szokásos feszültséget (3kV) rákapcsolva ekkor is folyamatos áramlást láttunk. Érdekes módon nem akkor áramlott a leghevesebben, amikor a legközelebb volt a tű a lemezhez. Található volt egy optimális távolság.

Elvileg lehetne készíteni egy olyan Hungarocellből készült kis hajót, aminek az „üzemanyagtartálya” egy - kis geometriai méretű, könnyű ámde nagy feszültségű - kondenzátor a hajtóműve, pedig az iménti két elektróda? Ha a folyadék igen jó szigetelő (vagy az egyik elektróda a folyadékban elektromosan jól szigetelt) lenne, akkor talán a kis hajó a végtelenségig úszna egy lavórban körbe-körbe? Hol lehet a buktató?

Budapest, 2006. június 14.

 

Utószó

Az elmúlt egy év alatt a fentebb említett jelenségen sokat töprengtünk. És arra a véleményre jutottunk, hogy energiaveszteség nem csak töltés-kiáramlás útján lehetséges. Pl. műanyagokat is lehet nagyfrekvenciásan hegeszteni, ahol semmi egyenáramú komponenst nem lehet mérni. Szóval tanácstalanságom nőtt, ugyanis azt elhiszem, hogy egy szigetelő dipólusainak beforgatásához energia kell, de azt nem látom tisztán, hogy ez az energia hogyan okozhat folyamatos egyenáramot a szigetelőben (olajban). Jelen esetünkben, pedig ez van.

Budapest, 2007. június 19.

CAT to BT Adapter Conveter Cable BT Converter for YAESU FT-817 FT-857  FT-897 FT897 FT817 PC Cable Accessories: Buy Online at Best Price in UAE -  Amazon.aeHagyományosan a rádiók CAT vezérlését vezetékkel oldjuk meg.  Ebben van egy FTDI chip ami az USB (emulált RS-232) kapcsolatot átfordítja soros (serial) TTL protokollra. Ez többnyire remekül működik, amíg nincsen földhurok, vagy különösen rossz SWR, vagy köpenyáramok. Ilyenkor a kábelre megfelelő anyagú ferrit-gyűrűt teszünk a kábelből 4-5 menetet kialakítva. A Bluetooth-tal vezérelt rádiónál a fenti káros hatások nincsenek. Az ilyen megoldásokkal kapcsolatos küzdelmeimet az alábbiakban ismertetem.

Az alábbiakban ismertetett eszköz már régóta ismert. Több változata is van. Anno Csehszlovákiában Robert Pavlita kutatta behatóan. Magyarországon például az „Egely-kerékként” ismert. A különbség csupán az eszközök árában mutatkozik. Az alábbi eszköz filléres költséggel házilag is elkészíthető, míg az „Egely-kerék” sokezer forintba kerül. Hasonló leleményes és olcsó eszközöket mutat be Harry G. Stine [2] is.

Én is készítettem egy ilyen "forgonyt" és hónapokon át kísérleteztem vele. A használatáról készült videót a YouTube-ra is feltettem. Az alábbi írásom a tapasztalataimat, következtetéseimet gyűjti össze.

Az Orgon Energia detektor

Az Orgona Energia természetes körülmények közt, az élő szervezetekben is képződik. Létezését közvetett módon egy olcsó és egyszerű „detektorral” igazolhatjuk (1. Ábra).


Ez az energia egy varrótű függőleges csúcsára felillesztett (nem átszúrt!) vékony alumíniumfóliából hajtogatott gúla forgásával detektálható. Az alap anyaga, ambe a tűt beszúrjuk lényegtelen. Én néha parafa dugót, néha meg radirt szoktam használni. Abban az esetben, ha kezünket (esetleg mindkettőt) a gúla oldalaihoz közelítjük, és eközben csak arra kell ügyelnünk, hogy ne akaraterőnkkel akarjuk forgásra kényszeríteni a gúlát, (nem fog menni) hanem ellazulva csak vegyük tudomásul a tényt: FOROGNI KEZD!

Hasznos lehet még, ha szájunk elé vékony kendőt kötünk, a leheletünk okozta légmozgások minimalizálása érdekében. A kísérletezést, huzatmentes jól kiszellőztetett, zárt szobában végezzük! Miután egyszerű kis detektorunk forgásba jön, első – egészségesen szkeptikus – reakciónkban arra gondolhatnánk, hogy a kezünkből kiáramló hő hozza forgásba a gúlát. Az általam hallott legtöbb vád – hogy miért nem az ember különleges energiatere forgatja – is ezt használja fel. Ezt az alábbi tények cáfolják meg:

  • Néhány napos, vagy hetes (egyéntől függő) gyakorlás után a gúla már több méter távolságból (!) is könnyedén forgásba hozható csupán az által hogy ellazulva ránézünk. A forgás sokkal hamarabb elindul, mint ahogy az esetleg általunk keltett hő mozgásba hozhatná a köztünk és a detektor közti viszonylag nagy légteret... Ha a szánkkal minimum 4 méter távolságból erősen a fólia felé fújunk, az valószínűleg meg sem moccan.
  • Akkor is forgásba hozható a detektor, ha egy vastag falú papírdobozba helyezzük, és csak egy kis figyelőnyílást vágunk a doboz oldalára és a lyukat vékony átlátszó műanyag fóliával (Folpak) leragasztjuk. Az ilyen papírdoboz igen jó hőszigetelő, és a forgás sokkal hamarabb megindul, mint ahogy a hőáramlás sebessége azt lehetővé tenné.
  • A detektor néha forog, néha nem. Egyik pillanatról a másikra elindul, illetve leáll. Márpedig a kezünk közel állandó hőmérsékletű, illetve ha nem, akkor talán valami bajunk van. A forgásnak is állandónak és egyirányúnak kellene lennie… A kételkedők egyik érve az, hogy a gyakori irányváltoztatás a két kezünk közti hőmérséklet-különbség eredménye (kb. 2 Celsius fokos). Ez könnyen cáfolható. Ha csak egyik kezünket tesszük a kis detektorunk mellé (ld. az általam készített kis videót), általában ugyanolyan sebesen forog és irányt vált néha, mintha mindkettő kezünket használnánk. Márpedig ha a kifogás igaz lenne, akkor nem a kezek abszolút hőmérséklete számítana a forgató erőnél, hanem csak a két kéz hőmérséklet-különbsége, ami viszont elenyésző és ráadásul ezért nem is eredményezhetne ugyanolyan intenzív forgást, mint egy kéz esetén.

Megjegyzés: Teljesen tisztában vagyok, hogy a ránézéssel való forgatás őrülten hangzik. Sokat tépelődtem azon, hogy szabad-e nekem ide ilyet leírni... Végül egy kínai cikk győzött meg, ami szerint az ilyen erőhatások (Chi) az élő szervezetek véráramlásával függenek össze. Kétségkívül létezik kémiai (elektromos) különbség a szívből ki és a beáramló vér közt. Ha ez nem így lenne, megfulladnánk (oxidáció)... Márpedig a szemfenék tele van erekkel és a szem csarnokvize esetleg fókuszálhatja ezt az energiát is.

A szkeptikusok „favoritja” az, mikor úgy hozzák forgásba a fóliát, hogy az egyik oldalára meleg vízzel töltött gumikesztyűt tesznek. A próba-kéz a kéz hőhatását hívatott igazolni. De óriásit tévednek szerintem, amikor elhamarkodottan lesöprik az asztalról ezt az egész témát. Szóval egy gumikesztyűt megtöltenek nagyjából testhőmérsékletű vízzel és a detektor mellé helyezik, aminek hatására az, stabilan egy irányba forog. Nos a hőhatást cáfoló magyarázatomban a leglényegesebb érvem az, hogy a gumikesztyűs kísérlet nekem egyszerűen nem működött. Sőt a villanyvasaló sem. A detektor meg sem moccant, pedig a vasaló 2000 wattos teljesítményétől eszeveszett forgásba kellett volna jönnie. De nem zárom ki, hogy másoknak forgásba jött. Ennek okát azonban inkább abban látom, hogy a meleg-vizes kesztyűt az élő kísérletező eléggé sokáig a kezében tartotta, minek hatására az egyfajta tárolóként tárolta el az általunk vizsgált hatást (ami szerintem nem hő). Persze, ha ez a tároló képesség létezik, akkor a kísérletezőknek egy újabb lehetőségük is lenne a fegyvertár bővítésére.

A különböző hőleadó felületek (vasaló, meleg-vizes gumikesztyű) a levegőt függőlegesen áramoltatják legerősebben. Ez az energia viszont vízszintes síkban forgatja a fóliát.

Ezen iromány nem azt tagadja, hogy gumikesztyűvel, hajszárítóval, kurblival és ki tudja mi minden más durva beavatkozással forgásba hozható egy pehelykönnyű kis fólia. Bolond lennék, ha ezt cáfolva kockára tenném jó híremet. Én csupán annyit állítok, hogy a fólia egyéb, a hagyományos tudomány által még nem eléggé ismert erőtől is forgásba jöhet. És ez az erő szerintem nem varázserő, és nem csalás.

Itt jegyzem meg, hogy a fenti három bizonyításomat még egy szkeptikus sem merte elfogulatlanul megvizsgálni. Mindegyikük csak legyintett, és tovább egyik sem volt hajlandó a dologgal foglalkozni! A legtöbb, amire hajlandók voltak, hogy meghallgatták az ellenérveimet. Ennyit az úgynevezett szkeptikusokról és bizonyos cáfolataikról. Vannak emberi mentalitások, amik évezredek óta rendületlenül túléltek minden fejlődést. Ezek a mentalitások táplálták az inkvizíció pökhendiségét is.

Eredmények, néhány napos gyakorlás után

  • Ez az energia különböző áthatolóképességgel rendelkezik, különböző anyagokon. Például az üveg igen jól „szigetel”, vagy talán igen jó vezető és eltéríti irányából ezt az energiát. Ez a fémekre is igaz. A fa és papír jó áteresztők, illetve nem gátolják a jelenségeket. A vezetés tényét, üveglap mögé állva egy hosszú faléccel igazolhatjuk úgy, hogy a kb. 2 méteres fenyőléc egyik végét a kezünkben tartva annak másik végét a fólia mellé tartjuk. Ekkor is forgás lesz az eredmény. Az üveglap mögött állva csupán a kezünket kitartva (mintha benne lenne a léc), a forgás többnyire nem jelentkezik. Ezért nem mindegy, hogy milyen anyagból készül detektorunk. Nekem egyaránt volt 3…12 cm élhosszúságú alufóliából kivágott négyzetből hajtogatott gúlával eredmény. Ugyanezekkel a méretekkel készült papírgúla gyengébb eredményt adott. Kérdéses volt egy ideig, hogy amit mi árnyékolásnak hiszünk az nem pont nagyon jó vezetőképességet jelent-e (elvezeti az erőhatást a detektortól). Ennek eldöntésére megvizsgáltam, hogy üveglap mögé állva fémrudakkal a kezemben forgásba hozhatom-e a detektort. A forgás eléggé gyenge volt, és lassan érvényesült (mintha előbb a fémrúdnak telítődnie kellene valamivel).

  • A detektort a mellé tett élettelen anyagok nem hozták forgásba.

  • A detektor forgási sebessége valószínűleg arányos a belőlünk kiáradó energia eredő intenzitásával, ami függ a napszakoktól és fizikai állapotunktól. A vizsgálatok szerint nálam az első maximum reggel kilenckor, a második délután háromkor és a harmadik este fél tízkor kezdődik általában napról napra rendszeresen. Úgy tűnik ez az étkezéssel is szorosan összefügg. Evés után az általunk szolgáltatott energia egy időre drasztikusan lecsökkenhet. Tőlem függetlenül más is hasonló eredményeket kapott [1]!

  • A forgási irányt eleinte nem de később, néhány nap múlva, vezérelni tudjuk. Megfigyeltem, hogy ekkor, gyakran valahogyan már előre „érzem”, hogy a kívánt irányú forgás létre jön-e, vagy sem. Mintha „bio-feddback” jönne létre ( http://en.wikipedia.org/wiki/Bio-feedback ). Esetenként a spontán forgásirány más és más külön a bal kezünk illetve jobb kezünk hatására. A vezérlés módját valójában nem tudom itt leírni. Az agyam a sokhetes gyakorlás hatására valahogy megtanulta irányítani a forgást. A mechanizmust nem kell ismernem ahhoz, hogy a kívánt hatást elérjem. De hiszen ez az életünk más területén is gyakran így van… Nem kell elektromérnöknek lenni ahhoz, hogy az ember használni tudjon mondjuk egy mobiltelefont.

További kísérletek, következtetések

A hatásmechanizmus vizsgálatára érdekes tesztet végezhetünk: Ha két vízszintes egymástól 1 cm-re lévő 5×5cm méretű üveglap közé lassan cigarettafüstöt, vagy gőzt engedünk és azt alulról gyengén, megvilágítjuk, megláthatjuk, hogy az üveglapok közti közeg a detektorhoz hasonlóan forgásba hozható, azaz a gáz örvényleni kezd. Ennek csak az a feltétele, hogy a kezünk és a vizsgált közeg közt ne legyen olyan anyag, ami az energiaközlést gátolja. A füst koncentrációja a levegőben olyan kicsi, hogy csak az áramlások láthatóvá tételére használjuk. Ez azt jelenti, hogy ez az energia közvetlenül a levegővel képes kölcsönhatásba lépni. A kölcsönhatás képességével összefüggő tulajdonság, az energia különböző anyagokon különböző mértékben való áthatolóképessége. Érdekes lenne az áthatolást az elektromosságtanból ismeretes dielektromos állandó függvényében vizsgálni. Ezt még nem tettem meg.

A detektor fémfelületének magas feszültségre töltöttsége látszólag semmi hatással nincs a forgásra, de ez önmagában nem zárja ki az energia elektromágneses jellegének lehetőségét, ha az nem statikus, hanem gyorsan rezgő, vagy forgó. A zseblámpánk sem világít fényesebben, ha nagyfeszültségre töltött felületre helyezzük azt. Ez az energia elektromos vezetőben nem tudott áramot létrehozni. Talán azért, mert parányi helyi örvények jöttek létre, azaz a vezetőben ellentétes irányokba áramló töltések összege közel azonos. Vagy nem tudott behatolni az energia a vezető felületébe, hogy kölcsönhatásba lépjen az elektronokkal (skin effektus).

Alkalmasan egymás fölé közel elhelyezett detektorok (detektor-erdő) gyakran egymástól függetlenül, akár ellentétes irányba is elkezdhetnek forogni.

Vasdobozba helyezve és a doboz tetejét üveglappal lezárva a detektor teljesen érzéketlenné tehető. Egy esetben azonban érdekes dolog történt velem. A vasdobozba tett detektor – szokásosan – nem reagált, de amikor kb. 1 percig a kezemben tartott zseblámpával körülbelül 1 méter távolságból az üveglapon át rávilágítottam (hogy a rosszul megvilágított szobában láthassam, mi történik a dobozban), a detektor hirtelen forgásba jött, és kb. háromnegyed fordulatot tett, majd leállt, és ezután soha többé már nem tudtam a hatást újból előidézni. E különös jelenségre eddig nem találtam még lehetséges elméleti magyarázatot sem.

Nagyon gyakran fékezőleg hat a forgásra mások jelenléte. De nem mindenki hat egyformán. Kérdéses, hogy más jelenlévő közvetlenül hat a forgásra (hozzánk hasonlóan), vagy a mi tudatunkra hatva (pl. zavarban vagyunk, mert félünk, hogy kinevetnek).

A vizsgálatok szerint a forgás intenzitására inkább a forgó test geometriája, semmint a forgatott test tömege van befolyással (persze ésszerű határok közt). Az alufólia gúlánál 50-szer nehezebb és 8-10-szer nagyobb kiterjedésű test is könnyen forgásba jött, ha a forgás síkjából kiemelkedő felületek vannak (ezt a kísérletet a Zwack Unicum + Bonbonikum, valamint a Stollwerck Royal Cherry bonbonos dobozából kitermelt arany színű műanyag bonbontartóval végeztem).

A légáramlásos magyarázatot cáfolni látszik az a tapasztalatom is, hogy hosszú, vékony cérnára felfüggesztett gömb alakú, teljesen sima felületű (tükröző) karácsonyfadísz is könnyedén forgásba hozható volt. Persze akkor is forgásba jött, ha egyik oldalára ráfújtam, de ez utóbbi nem cáfolja az általam vizsgált különös erőhatást.

Fenti tapasztalatok alapján néhány alapkérdésre kellene legelőször válasz találnunk.

 

Alapkérdések

1. Ez az energia statikus, vagy rezgő illetve forgó természetű?

Az energia-megmaradás, azon belül a perdület-megmaradás tétele valószínűleg erre az esetre is érvényes. Lehet, hogy az energia rezeg, de ettől függetlenül perdülettel is rendelkeznie kell szerintem. Mivel a detektor mid a két irányba gyakran forog, és nem kizárólag csak az egyikbe, ezért a forgató energia perdületének két külön típusa valószínűsíthető (jobbra illetve balra forgató). Ezzel kapcsolatos, hogy ami ezt az energiát felfogja annak is képesnek kell lennie az elmozdulásra. Az egymástól elkülönülő domináns „perdületi hatások” eléggé kis helyre lokalizáltak, mivel az egymás mellé tett kis detektorok gyakran egymással szemben forognak… A detektornak gyakran van furcsa imbolygó tétovázó, hol erre-, hol arra forgása. Ez talán azzal magyarázható, hogy a testünk mind a két irányba erős forgató hatást generál egyszerre, és a detektor abba az irányba fordul el, amelyik forgató hatás (talán, mint a testünkből kiáramló hatás) túlsúlyban van.

2. Elektromágneses jellegű, vagy sem?

A fentiekben ismertetett detektor akkor is kiválóan működik, ha nem alumínium fóliát, hanem valami szigetelőt, például celofánt használunk. Ez arra eged következtetni, hogy ez a perdületi energia nem csak a szabad elektronokra hat, hanem inkább az atomszerkezetre, vagy atomrácsra illetve elektronburkokra. (A cigarettafüstöt is forgatta!) Ha a forgató hatás atomi méretekre lokalizált, akkor könnyen lehet, hogy az atom és elektronjai azok, amik felveszik a perdületet ettől az energiától. Ezt igazolhatja talán az is, hogy vezető hurokban nem tudtam áramot mérni, mivel a kis elemi örvények a vezeték anyagvastagságánál nagyságrendekkel kisebb helyi örvényeket hozhattak létre és nem jöhetett létre egy nagy – a műszeremen is áthaladó – köráram…

3. A kölcsönhatás egy, vagy esetleg több egymástól különböző csatornán érvényesül? (mint pl. nukleáris és elektromos)

Erre jelenleg nem tudok válaszolni.

4. Van-e köze ennek a forgásnak a telekinézishez?

Valószínű, hogy ez az úgynevezett telekinézis egyik speciális esete, bár az általánosan ismert telekinézis egyenes vonalú mozgást is képes produkálni.

Ha ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapunk, talán felhasználhatjuk ezt az energiát különböző készülékekben az orvostudomány, a távközlés, az energetika és egyéb területeken.

 

Zárszó

Ez a jelenség gyenge. De mielőtt lebecsülnénk, jusson eszünkbe, hogy az elektromosság hajdani, az ókortól kezdődő vizsgálata során sem voltak nagy erőhatások! Borostyán és tollpihe voltak az egyszerű eszközök kezdetben, és később az elektroszkóp. Ma pedig az elektromosság ereje szinte határtalan és az elméleti és gyakorlati eredményekben megtett út óriási. A különbség talán a hatások előidézésének reprodukálhatóságában van. Az általam ismertetett hatás vizsgálatának nagy korlátja maga az ember, mint "sugárzó", alkotóeleme a kísérletnek. De ha a törvényszerűségek világossá válnak, talán létrehozhatók olyan eszközök, melyek szabályozottan és nagy intenzitással, igen távolról is képesek forgatni egy ilyen kis detektort is. Néhány orosz szerkezetet láttam, ami elvileg képes ilyenre (az eladó szerint), de kipróbálni még egyiket sem volt szerencsém.

A témát fontosnak és jelentősnek tartom. És nem is értem az emberek általános közönyét ezzel kapcsolatban. A legkomolyabb reakció alig haladja meg a „jé, de érdekes” szintjét. Én viszont keresem az olyan nyitott és szkeptikus kísérletezőket, akikkel együtt ebben a témában tovább lehetne lépni. Jelen írásom és személyes meggyőződésem szerint a hőhatás magyarázata felületes, téves és elhamarkodott. Ezért elhamarkodottnak tartom ezt a jelenséget az asztal alá söpörni. A cáfolók másik „komoly” ellenérve az, hogy a témával olyan ember is foglalkozik [1], aki tudományos körökben szinte "nevetségessé vált". Nos, ez a „cáfolat” is eléggé nevetséges, és egyfajta tudományos sznobizmusról és gyávaságról árulkodik.

Az Interneten szerencsére az általam tárgyalt alapjelenségről ( távmozgatás) sok videofelvételt találhatunk (a Youtube-on pl. a telekinetic szóra keresve) .

Szándékosan nem neveztem el ezt az energiát. Nem szándékom azt sugalmazni, hogy bármit is tudok annak különös természetéről. Majd elnevezik azok, akiknek sikerül feltárniuk titkait.

A másik gondom a névvel az, hogy az, bármire ráhúzható. Ld. Az iménti honlapot. A távol-keleten népszerű Chi név bármire ráerőltethető. Van valami, ami misztikus? Oké, akkor ez is legyen Chi. Van egy ötletes mondás: „akinek kalapácsa van, hajlamos mindent szögnek nézni”

Én nem cáfolom, s nem is igazolom azt, hogy a Chi a magyarázat kérdéseimre. Csupán nyitottan várakozom az áttörésre.

 

Budapest, 2010. június 26.

 

Irodalomjegyzék:

 

[1] Egely György : Titokzatos erők tudománya

[2] G. Harry Stine : A mozgató gondolat.

 


 

Ami azóta történt:

Most 2015. június 12. van. A cikk első megírása óta eltelt 5 év alatt sem álltam le a magyarázatok keresésével. Szokásom, hogy egyszerű kísérleteimhez olcsó alapanyagokat használjak. Alumínium sörös dobozokból vékony lemezeket "termeltem ki" (ollóval vágható, csak az Asszony meg ne lássa!). Két ilyen ívesre görbített lemezt (fölülről nézve) örvény szerűen az asztalra állítottam. A kettő közé tettem a Forgonyt és meglepve tapasztaltam, hogy a forgató hatás sokkal határozottabban érvényesült. Felhevített tárgyakkal továbbra sem tudtam forgást előidézni... Ami viszont megfigyelhető volt, hogy a görbületektől és a lemezek távolságától és elhelyezésétől nagyon függött a hatás ereje.

Szerencsémre idő közben egy fizikus barátom M.T. József felhívta a figyelmemet egy olyan - az enyémtől teljesen független - magyar kutatásra, mely az én eredményeimmel sokban egyező megállapításra jutott. Eredményeit szabadon letölthető pdf formájában közre is adja, ami nagylelkű gesztus ezzel az agyon mellőzött témával kapcsolatban. Noha a honlapjuk áttörést emleget, jó, ha nem feledkezünk meg Harry G. Stine: A mozgató gondolat című könyvéről, mely jóval régebbi (1992), mint ez. És Harry könyve említést tesz az ötvenes években kitalált hasonló szerkentyűről, mely akkoriban meg is volt vásárolható!

Sőt! A Mormon könyve (1830) említést tesz egy hasonló szerkezetről, mely útmutatást adott a vándorló népnek a vándorlás, Isten által javasolt irányáról. A Mormon vallás alapítója Joseph Smith gyaníthatóan sok ihletett merített a Bibliából a történetei kiötlésekor, ám ez a szerkezet valahogyan kilógni látszik a sorból, mivel a Bibliában ilyenről nem esik szó. Akkor honnan szedte? Valaki már akkor is kísérletezhetett ezzel, amit Joseph láthatott esetleg és beleszőhetett a történetbe? Persze a Bibliában is vannak különös szerkezetek, mint a Hosen és az Efód, valamint a sokkal ismertebb Frigyláda. Nem kizárható, hogy van kapcsolatuk az e cikkben tárgyalt jelenséggel.


2022.12.04.: Körülbelül egy évvel ezelőtt sikerült egy olyan, teljesen elektronikus (mozgó alkatrészek nélküli) eszközt kifejlesztenem, amivel már konkrétan mérni is tudom a fenti cikkemben tárgyalt erőt. Nem volt egyszerű megalkotni. Tehát már egyértelműen kijelenthetem, hogy biztosan nem hő az, ami mozgatja az "energia-kereket". A dolog érdekessége, hogy annak ellenére, hogy ezt a készüléket meg tudtam alkotni, alkalmas "sugárzót" magam helyett, nem tudtam még készíteni. Noha sejtem, mi lehet a háttérben, az alkalmas folyamatot még keresem.

Egely György kereskedelemben árult Energia-kereke is tud "mérni", de eléggé durván. Van egy tucat LED, és a LED-fénycsík arányos a fordulatszámmal, és ennyi. Az én készülékem igen gyorsan (kb. 500nsec) és "százszor" nagyobb felbontásban tud mérni. Majd meglátjuk, tudok-e továbblépni a kutatásban.

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.