Végre rászántam magamat és megvásároltam Andit. Nem, nem az 5-ös út mellett állót, hanem egy áruházból, a műszaki osztályról! A gyárilag beállított Andreának nevezett géphang miatt neveztem el az ASUS R300 típusú GPS-t (PND, vagy máshol PNA-nak nevezik) így. De hallottam már olyat is, hogy pofázógépnek nevezték, gondolom a "túl gyorsan mész" miatt... :-)

2008 nyarának végén tehát nagy örömmel hazavittem az egyik nagy áruházból a készüléket. Az eladó - a szokásos módon - mindent megígért nekem. Főleg a több éven át történő ingyenes térképfrissítést.

Telt múlt az idő, a budapesti és környéki (M0) úthálózat jelentősen változott, de nem az én GPS-emben! Egy év múlva reklamáltam ASUS-éknak. Válaszra sem méltattak. Reklamáltam az áruháznál. AZ ASUS-hoz irányítottak. Az IGO8 fejlesztője is az ASUS-hoz irányított...

Úgy érzem, csúnyán becsaptak. Olyanért fizettem (nem keveset), amit azóta sem kaptam meg sosem. Az ASUS honlapján persze e cikk írásakor csak az eredeti, ősrégi térképek tölthetők csak le.

A problémát tetőzte figyelmetlenségem (tudatlanságom?), miszerint a reklámszövegben nem IGO8 volt írva, hanem IGO8 alapú! Mint kiderült, ez annyit jelent, hogy az ASUS részére egy átberhelt IGO8-at adtak el, ami az eredetivel nem kompatibilis. A berhelést éppen annyira végezték el, hogy ne lehessen az IGO8-ról frissíteni, sem IGO8-at az eszközre telepíteni. Hiába vásároltam meg a "Nav N Go" szoftverét, nem tudtam használni. Pedig kénytelen az ember megvenni azt, amiért az ASUS-nak már fizetett egyszer.

Az ASUS rendszerét ASUSGO-nak keresztelték el.

Bajommal Google Kapitányhoz fordultam, aki ezúttal is türelmesen és készségesen segített. Rögtön kiderült, hogy problémámmal nem vagyok egyedül, szép számmal vannak még hozzám hasonlóan bepalizottak a világban.

Ezen a PND-n természetesen Windows CE 5.0 fut. Csak az ASUS elrejtette a szokásos Windowsos (ikonos) felületet, és csak az általa árult funkciók érhetők el.

Ahhoz, hogy ez ne így legyen a következőket kell tennünk.

  • Le kell vadásznunk az Internetről valahonnan a ASUSBackDoorYork.dll nevű (4kByte méretű) fájlt!
  • Ezt be kell másolnunk (USB-kábellel például) az SD-kártyára, azaz a PND-re.
  • AZ SD-kártyára kell másolnunk egy SYS.TXT nevű állományt az alábbi tartalommal:

 


 

[folders]
app="FlashDisk\navi"
data="\SDMMC\igo8" ;custom,save
content="\SDMMC\igo8\CONTENT"

[interface]
maxzoom2d=6000000
show_exit=1

[gps]
port=2
baud=57600
default_latitude=47.4984
default_longitude=19.0408

[rawdisplay]
class="landscape"
highres=0

[driver]
rawdisplay=GDI


  • Resetelve újra kell indítanunk a PND-t.
  • Ezek után már a Win CE 5.0 felület jön be, ha az explorer-t választjuk a menüből.
  • Keressük ki az Explorerrel a FlashDisk/Navi mappát és másoljuk be oda az imént létrehozott SYS.TXT-t az SDMMC meghajtóról. Ha a Flash kártyának nem ez a neve, nevezzük át erre!
  • A Flash kártyán hozzunk létre egy IGO8 mappát és benne egy CONTENT mappát is!
  • Ezek után vásároljuk meg a JOGTISZTA IGO8-at!!!
  • Azután a frissen vásárolt telepítőről a Flash-re való CONTENT mappa tartalmát másoljuk a kártyán lévő IGO8\CONTENT mappába.

Készen is vagyunk.

Ezek után amikor használni szeretnénk a navigációs szoftvert, csak indítsuk el a FlashDisk meghajtón a Navi mappában lévő 6.95MByte méretű futtatható fájlt!

A korrektség kedvéért meg kell itt jegyezzem, hogy az eszköz hardver-része majdnem nagyszerű (a kezelhetetlen power-kapcsolót és a transmitter gyenge kimenőteljesítményét illetve hangminőségét kivéve). De mit érek egy jó eszközzel, ha a rajta futó rendszer használhatatlan és frissíthetetlen? A bajom kizárólag az ASUS eljárásával van, ahogyan bepalizta elsőként az áruházat, s azon keresztül engemet! A Fogyasztóvédelmisek pedig biztosan nem fognak elbiciklizni a távolkeletre és megkeresni és aztán felelősségre vonni a bűnösöket a dzsungelben...

És legutoljára a szokásos figyelmeztetés... Kérek mindenkit, hogy csak a saját felelősségére végezze el a műveleteket! Felelősséget semmiért nem vállalok!

Megjegyzés: E cikk írása után sikeresen fejlesztettem szoftvereket a PNA-n futó Win CE 5.0-ra. A fejlesztőeszköz MS Visual Studio 2008 volt. Az alkalmazáshoz készített telepítőcsomagba betéve a 3.5-ös .NET komponenseket, az újabb funkciók is elérhetőkké válnak (pl. hang).

Sok sikert kívánok!

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.