2009 tavaszán szerettem volna szert tenni egy kétsávos FM rádióra, ami képes az amatőr sávokon is működni. Egy kedves barátom ajánlotta nekem - az akkor még új fejlesztésnek számító -, kínai gyártmányú Wouxun KG-UVD1 típusú készüléket. Ez a készülék már akkor is elérhető árban volt és tudásban sem maradt el vetélytársaitól. Az alábbiakban az elmúlt egy év során kialakult tapasztalataimat osztom meg a Kedves Olvasóimmal.

Wouxun KG-UVD1

Azóta kijött a KG-UVD1P és újabb verziói. A rádió egyébként halványan emlékeztet a Midland CT 790 rádióra. Kacsintás

A használat során döbbentem rá, hogy nagyszerű rádióm van. A vevő érzékenysége kiváló, az adóteljesítmények (2 fokozat) pedig megegyeznek a gyártó által közölt értékekkel. A menürendszere jól kezelhető, átlátható és kis gyakorlattal megtanulhatók a lényegesebb funkciók.

Azonnal elkezdtem beszerezni a rádióhoz minden elérhető információt és segédeszközt. Többek közt így sikerült hozzájutnom a készülék szerviz-kézikönyvéhez is.

A következő lépés a rádióhoz beszerezhető egyéb tartozékok felkutatása volt. Az egyik leghasznosabb a programozó kábel. Ha valakinek nincs rá pénze, akkor talán némileg olcsóbban készíthet is magának egyet - a csatlakozók bekötése ismeretében - kiszuperált mobil adatkábelből. Vagy létezik egy kizárólag hagyományos alkatrészekből készíthető RS-232 portot használó megoldás. Ez a tápfeszültséget a PC soros portjáról állítja elő, így nem kell külső áramforrásról gondoskodni, továbbá EAGLE nyákterv is letölthető a honlapról.

A távol-keleti rádiók (Wouxung, Baofeng, Puxing) programozó kábeleinek bekötésével ez a nagyszerű honlap is foglalkozik.

De én - ha lehet - mégis a vásárlást javaslom (a cikk megírásakor eBay-en, 6 EUR postaköltséggel együtt!).

A "gyári" programozó kábelhez Windows-ra meghajtóprogram ugyan letölthető a Wouxun honlapjáról, de az eléggé  öregecske már. Például Windows 7-en már nem is működik. Ha letöltjük helyette a kábelben lévő chip-hez a vezérlőprogramot az eredeti gyártótól (Prolific), meglepve tapasztalhatjuk, hogy az sem működik! 10-es hibakóddal leáll. A gyártó tesz is erről némi említést a program mellé adott szövegfájlban, amivel szerintem senki nem ment  még semmire sem...  Tehát a Prolific-től ne töltsük le!

A megoldást egy másik program használata adja, ami e cikk alján tölthető le. Ez az összes modern Windows-hoz megfelelő, tehát a Windows 7-hez is... Ez egyébként egy GPS-hez készült driver, de ez senkit ne zavarjon! Működik, és ez a lényeg. Csak távolítsuk el a kábelt és a Windows-ból a korábbi illesztőprogramokat, majd indítsuk újra a gépet! Azután telepíthetjük a letöltött programot, és a Finish gomb megnyomása után be is dugható a kábel. Azonnal megjelenik az eszköz az eszközkezelőben COM3-ként.

A kereskedelemben árusított rádiók működési frekvenciatartományai:

136-174 MHz - VHF
400-470 MHz - UHF

Ezek egy megfelelő szoftverrel (mindenki saját felelősségére!) kiterjeszthetők. A program képes elmenteni az aktuális beállításokat, illetve módosítani azokat. Mindenképpen először menteni érdemes a meglévő állapotot valami biztos helyre, majd csak utána változtatni (hogy az eredeti beállítások meglegyenek egy esetleges eladáskor). A programot kipróbáltam, remekül működik.

Nálam az alábbi tartományok voltak beállíthatók:

118-200 MHz
380-520 MHz

Látszik a jelentős módosítás lehetősége, de bánjunk csínján vele!!! Szerencsére külön adási és külön vételi tartományok állíthatók be. A gyári antenna az eredeti tartományokra van méretezve adás szempontjából! A készülék képes adni a módosított tartományban bárhol, de csak arra alkalmas antennával és ENGEDÉLLYEL! Ezeket ne feledjük!

A rádió a gyári gumiantennával képes venni a módosított tartományokban bárhol... Egyes beszámolókban olvasható, hogy a repülésirányítók AM adását is lehet venni. Nekem csak nagyon halványan sikerült és azt is a reptér mellett. Be kellett látnom, ez a rádió egyszerűen nem erre lett kitalálva...

A másik fontos kellék, amit érdemes beszereznünk az antenna átalakító toldalék (BNC-SMA átalakító). Így képesek leszünk BNC-csatlakozással ellátott antennákat és eszközöket (pl. SWR-mérő) használni a rádióhoz.

Én egy szupermarketben a fotós táskák részlegénél vásároltam egy megfelelő kis (vállra és övre is akasztható) táskát méltányos áron. Ebben tárolom a rádiót, a tartalék akkut és a programozó kábelt meg a BNC-átalakítót.

A rádióhoz ingyen letölthető a memória programozó szoftver is, de ez sajnos magán viseli a távol-keleti sajátosságokat. A frekvencia táblázat egyszerűen kezelhetetlen. Verítékesen rögzíthető csak nagy mennyiségű frekvencia... Írtam (angolul) Wouxun-éknak, hogy ha odaadják a szükséges adatokat készítek (akár nekik is) egy használhatóbb változatot... Válaszoltak. Javasolták, hogy olvasgassam a honlapjukat. Világossá vált, hogy meg sem értették amit írtam, pedig szerintem érthetően fogalmaztam.

Ez másokat is bosszantott, így elkezdődött egy nyílt forráskódú fejlesztés egyelőre csak Linuxra. Részletesen nem ismertetem, mert hosszú lenne. A megadott honlapon minden lényeges megtudható a dologról. Kipróbáltam, valóban remekül működik. Képes csv-be (Excel-el kezelhető formátum) menteni a rádió tartalmát és csv-ből betölteni a rádióba. Ez nagyon hatékony lehet ezért mindenképpen érdemes megismerni. A telepítés után az alábbi parancssori  - megfelelő paraméterekkel használandó - utasítások állnak rendelkezésünkre:

owx-check - ellenőrzi a kapcsolatot a rádióval
owx-get - kiolvassa a rádióban tárolt adatokat egy fájlba
owx-put - beírja a rádióba a megadott fájlból az adatokat
owx-export - a rádióból kiolvasott fájlt átalakítja csv-be
owx-import - a csv fájlt átalakítja a rádió által (owx-put parancshoz) emészthető formába

A program más Wouxun típusokhoz is használható.

Arra az eshetőségre, ha a program nem érhető el a hivatalos weblapján, e cikk alján is letölthető. Persze ezt a Linuxban szokásos módon fordítani kell, de a dokumentáció is támpontot ad ehhez.

Különösen ügyeljünk arra, hogy egy adott típusú rádióra kizárólag hozzá való fájlokat töltsünk fel, mert különben könnyedén véglegesen kivégezhetjük vele azt!

Többször előfordult velem már, hogy a program nem volt képes kommunikálni a rádióval. Ekkor a rádiót ki és visszakapcsolva a csatlakozás szinte mindig sikerült. Ez többnyire az owx-check és owx-put esetén fordult elő.

A frekvencialista kulturáltan szerkeszthető, ha a rádióból owx-get paranccsal kiolvasott fájlt owx-export paranccsal csv-be (vesszővel elválasztott szövegfájl) konvertáljuk. Ekkor OpenOffice-szal megnyitható és szerkeszthető, majd elmenthető. Arra ügyeljünk, hogy MINDEN cella szöveg típusú kell legyen és ne vegyünk el és ne is adjunk hozzá sorokat! A mentés után owx-import és aztán owx-put a szokásos parancs sorrend.

Viszont létezik egy CHIRP névre hallgató másik nyilt forráskódú fejlesztés, mely temérdek fajta rádiót képes kezelni, többek közt a Wouxun KG-UVD1P-t és a Baofeng UV-3R-t is! Linuxon, Windowson és MAC-en is egyaránt működik.
Mivel felvettem a kapcsolatot a fejlesztővel, Dan Smith-el, ezért a program már magyarul is tud!

Több forrásból hallottam már, hogy néha az újonnan megvásárolt rádiók időnként elkezdenek rakoncátlankodni, csipogni, villogni...stb. Az én rádióm is ezt csinálta addig, amíg egy kedves barátom szét nem szedte és meg nem igazgatta a csatlakozókat. Összerakva minden probléma megszűnt és ez azóta is így van... Lehetséges, hogy a szállítás során rázkódott széjjel, bár egy ilyen rádiónak bírnia kellene a strapát...

Azóta kijött a KG-UVD1P jelű változata is, mely elődjével (felülről) kompatibilis.

Időnként vonaton utazva szerettem volna - utastársaimat nem zavarva - hallgatni a rádiót. A hagyományos olcsó áruházi fejhallgatókat nem lehet közvetlenül a rádióba dugni két ok miatt. Az első, hogy a rádión a csatlakozó 2,5mm-es sztereó Jack aljzat. A második ok pedig, hogy más a bekötése mint a szokásos fejhallgatóknak. Ez azért sajnálatos, mert amúgy kapható 3,5-ről 2,5-re átalakító konverter dugó, de a bekötése nem alkalmas a mi céljainkra. Ezért ezt a átalakító konvertert magamnak kellett legyártani. Kellett egy 3,5mm-es sztereó Jack lengőaljzat és kellett még egy 2,5mm-es sztereó Jack dugó, valamint 10cm két eres szigetelt vezeték. Az imént megadott bekötés ismeretében a kis segédeszköz könnyedén elkészíthető.

Attachments:
Download this file (KG-UVD1 - service_manual.pdf)KG-UVD1 - service_manual.pdf[Szerviz kézikönyv]3951 kB
Download this file (KG-UVD1-V1.04.exe)KG-UVD1-V1.04.exe[A gyári kezelő program]310 kB
Download this file (kguvdm.pdf)kguvdm.pdf[Magyar nyelvű, rövid silabusz]82 kB
Download this file (PL2303_Prolific_DriverInstaller_v1.6.1.zip)PL2303_Prolific_DriverInstaller_v1.6.1.zip[Egy régebbi driver a CAT-vezérléshez]3325 kB
We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.