Gyakran használom a világszerte elérhető WebSDR.org szervereket. Ezek olyan weblapok, melyek SDR rádióvevőkhöz vannak kapcsolva és a látogatók az így kapott virtuális rádiójukat az adott sávokon belül hangolgathatják és hallgathatják a rádiók által vett forgalmazásokat. Egy időben többen is, egymástól függetlenül!
Bevallom, én gyakran használom arra, hogy egy áhított DX-állomás közelében meghallgassam az adásomat, hogy egyáltalán van-e remény az összeköttetésre. De remek lehetőség kezdő rádióamatőröknek élőben hallgatni vele a forgalmazást...
Eljött az ideje, hogy én is összeállítsak magamnak egy web-es sdr-vevőt. Hosszas kínlódás és gyakran hiábavalónak tűnő Google-zás után végre sikerült a célomat elérnem. Az alábbiakban írom le, hogyan.

Időnként van, hogy feltelepítek valahová Thunderbird-et. Ilyenkor nem ritka, hogy az automatikus beállítás kereső nem boldogul még a gmail-es fiókokkal sem. Az alábbiakban egy másik honlapról származó beállításokat adok közre.

Előfordulhat, hogy sürgősen szükségünk lenne Wi-Fi kapcsolatra, de az adott helyen (pl. munkahelyen) csak vezetékes hálózat működik.  Még sincs minden elveszve.

A megoldás egyszerű, ha van egy hagyományos munkaállomásunk, vagy laptopunk, ami csatlakozik az Internethez. Továbbá kell, legyen egy már előre telepített  Wi-Fi lehetőség az iménti adott gépen (például USB-be dugható Wi-Fi egység, stick a feltelepített meghajtó programokkal)! Valamint rendelkeznünk kell az adott gépen rendszergazdai (program telepítési) joggal!

Attachments:
Download this file (Virtula Access Point on Linux.pdf)Virtula Access Point on Linux.pdf[Angol nyelvű leírás Linuxhoz]696 kB

Egyre több olyan eszköz kerül a használatba, ami különböző, főleg Micro SD adatkártyákat használ. Előfordulhat időnként, hogy a kártyáról kell egy klónt, egy tökéletes másolatot készítenünk.. Ennek lépéseit mutatom be az alábbiakban.

Van egy régi Acer vagy más néven Benq gyártmányú 340U/640U szériába tartozó 36 bites szkennerem (1999-ből!). Nem annyira sűrűn használtam az elmúlt sok év alatt ezért még mindig jól működik. Nem szeretném leselejtezni. Sajnos a gépemen jelenleg fentlévő Ubuntu 20.04 LTS alapból nem tudta támogatni. A legutolsó driver, amit elértem hozzá pár évvel ezelőtt (ami azóta megszűnt) Windows XP-re volt! Kicsit utána járva a problémának, megnyugtató megoldást találtam rá. A megoldáshoz szükség lehet egy window-os gépre is.

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.