top
logo


Felkészülés a Morze-vizsgára

A rádióamatőr élet iránt érdeklődő számára eljöhet a nagy pillanat, morze-vizsgát szeretne tenni.  Manapság a vizsgán elvárt szint a 6 wpm (30 karakter percenként) adása és vétele három percig.

Az adás egyszerű, mivel nem kell a dekódolással értelmezéssel bajlódnunk a "saját ütemünkben" adhatunk és tudjuk is, hogy mit akarunk leadni. A nagyobb gond a vétellel van, mert ott másvalaki üteméhez kell igazodnunk és közben értelmezni is tudni kell a hallott jeleket.

A '90-es évekig ezt a rádióklubokban vagy otthon épített kis búgókkal esetleg magnóval gyakorolhatták a vizsgára készülők. A számítástechnika fejlődésével manapság ez már jóval egyszerűbb. Ingyenes programok tömkelege áll a rendelkezésünkre a számítógéppel, vagy mobil eszközökkel történő tanuláshoz.

Az én tetszésemet eleinte a Morse Cat névre hallgató program nyerte el, de mivel Linuxot használok, ezért a mást kellett találnom.

Ekkor bukkantam a kissé kevesebb funkcionalitással rendelkező, de a célnak éppúgy megfelelő CW Player programra.  Mivel felvettem a kapcsolatot a fejlesztővel, F6DQM Gabriellel (aki egyébként más rádióamatőr programokat is készített), ezért a program már magyarul is tud. Ez is Windows-os szoftver és remekül működik Linux alatt is a Wine (Windows emulátor) segítségével.

Windows esetén csak el kell indítanunk az előzőleg letöltött CW Player programot (Cw_player.exe).

Ubuntu esetén már telepítve kell lenni a Wine-nek a rendszerünkön. A letöltött Cw_player.exe program ikonján jobb egérgombbal kattintunk és a Tulajdonságot választva a Jogosultság fülön kijelöljük a Végrehajtás jelölőnégyzetet (checkbox).  Ezek után a Cw_player.exe-n jobb egérgombbal kattintva már kiválasztható a "Megnyitás ezzel: Wine Windows Program Loader" menüpont.

Ekkor elindul a program és már használható is. Bizonyos esetekben nem vált a program automatikusan magyar nyelvre. Ekkor a Language / Magyar menüpontot, vagy a Ctrl + F6 billentyűkombinációt használva ez orvosolható.

A vizsga követelménnyel megegyező beállítás az alábbi:

 

A magyar nyelvre állított program

 

A méréseim alapján a 8 wpm felel meg a valóságban 6 wpm-nek. De ennyit igazán elnézhetünk e remek program készítőjének...

A programmal nem csak a morze vételét, hanem az adását is gyakorolhatjuk!

Ehhez csak el kell készítenünk a program honlapján található kis adapterek közül az egyiket. Például RS-232C (soros) portra is köthető a morze billentyű (a How to connect your Morse key to the computer serial port (with battery or with DTR/RTS) : nevű rajz az). Szimpla billentyű és el-key egyaránt használható. De a ma már kevébé használatos Game-portra is lehet kötni... Némely rádióban van "csőbúgó" funkció morze tanuláshoz. Ilyenkor csak a rádió hang kimenetét (a data kábelen) kell a PC hangkártya mikrofon bemenetére kötni (A szokásos Data-kábelek ezt megoldják) és kész.

De pl. FT-857 / FT-897 esetén a hátsó hang kimenetre nem kerül ki a hang! Ilyenkor az előlapi fejhallgató kimenetet kell a hangkártya mikrofon (rózsaszín) csatlakozóhoz csatlakoztatni.

Egyébként a fenti két rádiót úgy lehet csőbúgó, morzegyakorló üzemmódra kapcsolni, ha a gyorsmenüben (A,B,C) a [BK]-t BK-ra váltjuk a C gombbal. Ilyenkor a billentyűzés csak a hangot váltja ki, de nem kapcsolja adásra a rádiót.

Ugyanez az összeállítás az fldigi-hez is jó. Az adás azzal is gyakorolható.

Sok sikert!

Módosítás dátuma: 2015. november 05. csütörtök, 14:48
 

bottom
top

Olvasóink

Oldalainkat 37 vendég böngészi

A legújabbak

A legnépszerűbbek


bottom