top
logo


Egyszerű rövidhullámú "peca-antenna"

Nem én találtam ki. Úgy volt, hogy kellett volna végre valami használható, olcsó, könnyű, egyszerűen telepíthető és lebontható mégis jól működő rövidhullámú vertikális antenna DX használatra. Régebben hallottam már, hogy sokan használnak pecabotot (pontosabban Spitz-botot) antenna gyanánt. Én is készítettem egy ilyen antennát. Hogy milyen lett, azt az alábbiakban mutatom be.

 

Alulnézetből

 

Az első lépés egy spitz-bot beszerzése volt. Sajnos elbizonytalanított a városi legenda, miszerint antennának kizárólag csak az (egyre kevésbé és drágán beszerezhető) üvegszálas fajták megfelelők. A manapság kapható szénszálasak viszont az intelmek szerint már nem megfelelők.

 

Eleinte hajlamos voltam elhinni ezt a hülyeséget, de aztán bátorságot öntöttem magamba és végre elkezdtem gondolkodni. A nagy gondolkodásnak és Gábor barátommal (HA7PO) történt beszélgetésnek az lett a vége, hogy a városi legendát kacsának nyilvánítottam. Illetve mégsem teljesen. Gábor beszámolt róla, hogy neki akkor okozott gondot a szénszálas bot, amikor divatosan a bot belsejében vezette el a drótot. Amint kint vezette (pl enyhe menetemelkedéssel rácsavarta a botra), azonnal megjavult a helyzet.

 

Amikor még hittem a kacsát, Bence barátomtól beszereztem egy 6 méteres, régi, üvegszálas változatot. Továbbá József barátomtól (aki többek közt ilyesmikkel is kereskedik) ajándékba kaptam minden kitelepülő amatőr álmát, a négy méteres, alumínium, teleszkópos zászlórudat (jól bevált annak ellenére, hogy "made in China"). Akit esetleg érdekel ez utóbbi (kb. 32 U$D-nyi forintért) írjon neki! jozefus kukac chello pont hu

 

Ez a zászlórúd helyettesíthető bármivel. A célja csupán az, hogy az antennát a környező zavaró fém testek fölé emelje. Ilyenek a közeli fém kerítések, valamint az ereszcsatornák. Ha ilyenek nincsenek, akkor az antenna tartó horgászbot nyugodtan letehető a földre, közvetlenül a napernyő tartóba. Sikerrel használtam már így is.

 

Tehát volt otthon egy földbe csavarható napernyő tartóm is (TESCO gazdaságos fajta), amibe könnyedén belefért a zászlórúd.

 

 

Nagyjából megvolt tehát minden, ami az antennámhoz kellett.

 

A szükséges alkatrészek listáját a cikk alján közlöm majd...

 

Az antenna összeszerelése

 

 

A napernyő tartóKiválasztottam a megfelelő helyet és ügyelve a függőleges irányra, a földbe tekertem a napernyő tartót. Elektromos szerepe nincs nálam, bár ismerek olyat, aki ezen keresztül földelte az antennáját. A tartóban három csavar szorít három acéllemezt neki az alumínium zászlórúdnak. Azért, hogy ne sérüljön a rúd, a lemezekre rossz biciklibelsőből levágott 7 centis gumicsöveket húztam. Így a csúszkálást is megakadályoztam egyben.

 

 

A horgászbot végén lévő szembe fűztem a kb. 5,3 méternyi 2 mm átmérőjű, fekete (nem mintha számítana a szín) műanyag szigetelésű  vezeték végét mintegy 10 centi hosszon és szigetelőszalaggal rögzítettem. A vezeték másik végére forrszemes alátétet forrasztottam, amivel aztán a balunhoz tudtam a vezetéket rögzíteni.

 

 

Ezután fekete szigetelőszalaggal méterenként rögzítettem a vezetéket az egyre jobban kitolt bot mentén. Nem csavartam rá a vezetéket, hanem csak hagytam egyenesen, ahogy lógott. Végül a teljesen kitolt, vezetékkel felszerelt botot három darab villanyszerelési gyorskötözővel a zászlórúd legkeskenyebb szakaszának végére erősítettem mintegy 50 centi hosszon. Amikor ez megvolt, kezdtem a zászlórudat kitolni, amíg a vezeték végéhez nem értem. Ekkor felszereltem az 1:1-es, ferritgyűrűs balunt (ld. később) és a balun másik végére  ellensúlyt, az 5,8 méternyi, 2mm-es és szintén forrszemes alátéttel ellátott zöld-sárga műanyagszigetelésű vezetéket.

 

A zöld-sárga szín a rádióhullámok terjedésére nincs számottevő hatással, hanem csak arra jó, hogy a fűnyíróval ne kaszaboljam össze a vezetéket, azaz, hogy jól lássam, de mégse legyen zavaróan rikító a fűben. A balun dobozát  szigetelőszalaggal a zászlórúdhoz rögzítettem, majd tovább toltam kifelé azt. Amikor teljesen kint volt az is, akkor az antennám csúcsa kb. 9,5 méternyire volt a földtől.

 

Az igazság az, hogy én három sátorcövekhez, három zsinórral kikötöttem a kész antennát, a viharok ellen, de később kiderült, hogy kikötés nélkül is simán bírta a legnagyobb nyárvégi viharokat... Aki ki akarja kötni, az kösse ki, de feltétlenül UV-álló műszálas zsineggel!

 

A balun SO-239-es aljzatára rácsavartam a lakásból kijövő (kb 15 méternyi) 75 ohmos koax tápvonalam PL-259-es dugóját, majd szigetelőszalaggal azt is jól leszigeteltem főleg a por és a víz ellen.

 

Az 1:1-es ferritgyűrűs balun elkészítése

 

Az 1:1-es balun rajzaSok cikket olvastam a balun-okról, és azt láttam, hogy eléggé nagy a tanácstalanság, milyen célra milyen ferritgyűrűt ajánlatos használni.

 

Én egyszerűen oldottam meg a dolgot. Egy kapcsolóüzemű PC tápegységből kitermelt nagy (sárga-fehér jelű) ferritgyűrűt használtam fel.

 

Sokan azt hiszik, hogy a ferrit akkor van kitéve a legnagyobb terhelésnek, amikor a jól lehangolt (SWR 1:1 közeli) antennán csak úgy zúdul kifelé a teljesítmény. De nem. Akkor van a legnagyobb igénybevétel, amikor az antenna rosszul van illesztve az adóhoz. Ekkor melegszik a legjobban, ezért erre az állapotra kell méretezni a trafót!

 

Az általam készített balun kapcsolási és bekötési rajza a jobb oldali ábrán látható.

 

Először is összecsavartam (2 centinkénti menetemelkedéssel) három 70 centiméter hosszú egyforma 1mm-es átmérőjű vezetéket. Jó lett volna Teflonnal szigetelt, de nem volt, igy egy CAT5-ös (UTP) kábeldarabból kitermelt három különböző színű merev vezetéket használtam fel. Ebből a fonatból tekertem 12 menetet a toroidra, majd bekötöttem az itt látható rajz szerint. Az A, B és C betűk az összetartozó vezetékvégeket jelölik (nálam a három különböző színű szigetelés segített ebben).  A pöttyök az azonos végen lévő végződéseket jelölik.

 

Mivel a három vezeték szorosan összecsavart, ezért a transzformáció ezen a szoros csatoláson történik, a ferrit csak javít a csatolási tényezőn. Amilyen impedanciát képez az antenna és az ellensúly, olyan impedancia transzformálódik át a Tuner felé (ezért 1:1-es). Az Antenna feliratú vezetékpár egyik végződésére kössük a horgászbotról lógó vezetéket, és a másikra az ellensúlyt! Hogy melyikhez melyiket, az mindegy. A torroidon lévő antenna felé és a földelésre menő vezetékek mindegyikére egy-egy forrszemes alátétet forrasztottam (összesen 3 darabot!), hogy a két csavarrra és az SO-239 egyik rögzítő csavarjára fűzhessem őket.

 

A balun felszerelveA balunt kis jól záródó műanyag dobozba tettem. A doboz két végére egy-egy saválló, M3-as hornyolt fejű csavart tettem (3,3-as furaton keresztül), és a doboz mindkét oldalán alátétet tettem a balun forrszemeit követően a jól záródás miatt. Ezekre a csavarokra hajtottam egy-egy (szintén saválló) anyát jól megszorítva, majd egy alátétet, utána a forrszemes alátéteket, majd mégegy alátétet és végül mégegy anyát jól megszorítva. Ha nincs M3-as, jó a nagyobb csavar és anya. Az alátétek is savállók legyenek és legalább 3cm hosszúak! Persze ekkor a forrszemes alátétből is nagyobb kell...

 

Tehát a csavarra először a toroid forrszemét fűzzük, majd egy alátétet. Ezután átdugjuk a dobozon és mégegy alátét jön rá. Ezt szorítja majd le az első anya. Aztán ráteszünk ismét egy alátétet, majd a hosszú vezeték forrszemét és megint egy alátétet és végül egy anyát.

 

A dobozra felszereltem négy csavarral az SO-239-et is, és az egyik csavarral a toroid földelő forrszemét rögzítettem., Behelyeztem a toroidot és beszereltem a két csavart. Hermetikusan lezártam a dobozt és felszereltem a zászló tartó rúdra, hogy ne lóbálja a szél...

 

Az antenna használata

 

Ez az antenna nem használ földelést! Helyette ellensúly van, amit egyszerűen csak viszonylag kifeszítve ledobtam a földre. Ha valaki emeletes házban lakik, ott az ablakon vagy az erkélyről is kilógathatja...

 

Figyelem!!! Ez az antenna kizárólag csak megfelelő antennahangolóval (Antenna Tuner, vagy röviden ATU) használható! ATU nélkül a rádiónk (nagy teljesítményre állítva) könnyen tönkremehet!

 

Az antennát 12 menetes toroid esetén sikeresen használtam az összes rövidhullámú sávban! Az ATU-val minden esetben ki tudtam SWR=1,1:1-re hangolni. A sávvégeken újra beállítás nélkül nem volt nagyobb az SWR 1,4:1-nél.

 

Nyugodtan próbálgassuk a toroidot több, vagy kevesebb menetszámmal is! Szerezzünk tapasztalatokat! Én például 8 menettel már képtelen voltam az antennát rendesen kihangolni. 14 menet pedig már a magasabb sávokon volt zavaró.

 

A toroid simán kiszolgálta a 100 wattos percekig tartó összeköttetéseket is. A sárga toroid nagy frekvenciás, a szorosan összefont vezetékek miatt pedig a balun igen széles sávú transzformátor (1..50MHz).

 

Én manuálisan hangolható ATU-t használok, aminek négy gombja van, így a beállítható állások variációja szinte végtelen. Emiatt én egy kis táblázatot is készítettem magamnak - amolyan puskafélét -, ebből könnyedén kileshetem az aktuális beállítást, aminél már csak kicsit kell valamelyik gombbal (ezt is a táblázat tartalmazza) még állítani.

 

Figyelem! A hangolásnál használjunk kis teljesítményt és olyan frekvenciát, ahol nem zavarunk másokat a munkában!

 

Andorrai vételA tesztelésnél egy kis trükköt használtam. A WebSDR honlapján kiválasztottam néhány távolabbi rádióvevőt, és azokkal az én adásomra hangolva meghallgathattam, hogyan is hallatszom onnan a távolból. A bal oldali kép például egy andorrai SDR rádióval vett adásomat mutatja. A pirossal bekarikázott lilás, függőleges, vékonyka kis vonal a lenyomott morzebillentyűm hatására keletkezett. Ekkor 5 wattal (!) adtam. Úgy látszik, 2013.09.26-án UTC 18:10 körül 20méteren ilyen jó volt a terjedés.  80 méteres jel 40 wattal

 

És mellékeltem még egy képet, amit egy másik este 80 méteren 40 wattal értem el. Ez a web-sdr rádió pedig egy volt angliai légi támaszponton van. (Miután a felvételt készítettem, beindult a HAARP jele is... Szörnyű.) Ugyanilyen jó eredményt értem el 40 méteren is, ugyanezzel a vevővel. Szintén 40 wattra volt szükség ahhoz, hogy meghalljam az adásomat.

 

Sajnos a többi sávon nem tudtam sok eredményt elérni a rendelkezésemre álló korlátozott idő és a gyér terjedés miatt.

 

Ez egy DX antenna! Mi sem igazolja ezt jobban, hogy a tőlem 11 km-re lévő állomás nagyon nehezen hallott a 100 wattos maximális teljesítményem ellenére. Ugyanilyen rosszul hallottak Diósgyőr közeléből is. Ha valaki a beszélgető csatornán (pl. 3615kHz környékén) akar forgalmazni innen az országból, az NE ezt az antennát építse meg, hanem inkább egy vízszintesen kifeszített, megfelelő irányba állított dipólt!

 

Az antennával jó terjedés esetén, esténként simán tudtam amerikai összeköttetéseket is készíteni. Nem hallottak valami hangosan, de ez azért volt, mert ez egy kompromisszumos antenna.

 

Fontos tudni, hogy amerre van az "ellensúly" fektetve, arra sugároz a legerősebben  ez az antenna! Ezt a tapasztalatomat az EZNEC is megerősítette.

 

Az esős idő kicsit módosíthatja az ATU-n beállítandó értékeket a föld megváltozott vezetőképessége miatt.

 

Először egy SWR-mérőt kössünk a rádióhoz (TX), majd a mérő másik csatlakozójára (Ant) az ATU bemenetét. Az ATU kimeneti csatlakozójára jön az antenna levezető koaxiális kábele. Ez persze nem ideális helyzet, de nincs sajnos jobb megoldás, mint a tápvonalat is belemérni az antennába...

 

Kissé nehéz lenne a behangolás, ha a tuner (ATU) az antenna tövében lenne és kukkerral néznénk a szobában a rádió tetején lévő SWR-mérőnket, miközben a 20 méternyi zsinórral rendelkező morze-billentyűt nyomkodjuk és néha berohanunk hangolni a rádión is. Nevetés

 

Egy utolsó jó tanács. Ez a cikk nem "Szent Írás". Ez csak az én változatom. Mindenki nyugodtan vegye elő a fantáziáját és módosítgassa kedve szerint, bátran az összeállítást! Ha nagyjából ilyen lesz, mint az enyém, akkor feltehetőleg  nagyjából azt is fogja produkálni, mint nekem...

 

Sikeres építést és sok örömöt kívánok az antennához!

 

73 DX! de HA5JA

 

 


 

 

Olvasói kérdés és a válaszom:

 

Üdvözletem ! Egy kérdésem lenne az RH peca antenna PC tápegységből ferit gyürűre nem tudtam rátekerni a 70 cm huzalt és kihagyni a huzalok között a távolságot nem volt elég hely hogyan tudnám megoldani? köszönöm a választ . OP:GÁBOR MNI 73

Kedves Gábor!

A honlapomon leírtak nem gyógyszer-receptek, amiket mg pontosan kell betartani. Ez inkább a húsleves receptjéhez hasonlít, aminél ahány ház, annyi szokás. Leírom a peremfeltételeket, amiken belül érdemes valahol megválasztani a mennyiségeket. A PC-táp sárga-fehér ferrit-gyűrűje nagyfrekvenciás ferrit-anyag. E miatt használják zavarszűrésre. Ezért jó nekünk a célra. Az 1:1-es balun három tekercsénél csak az a legfontosabb, hogy egyforma hosszú vezetékből legyenek és én összecsavartam a három szálat és annyit tekertem a vasra, amennyi kényelmesen elfért.

Ha túl sok a menet, a parazita kapacitás megnövekedik. Ha túl kevés, a csatolási tényező (aminek a növelésére kell a ferritgyűrű is) lesz túl kevés, és a betáplált energia nem fog teljesen az antennán kimenni, hanem máshol szivárog el hő formájában...

Ennyi.

Merjél kísérletezni! Én is azt csináltam és a leírt mennyiségek a fiókomban talált ferrittel való játék során jöttek ki. Észre fogod venni, ha rossz a menetszám, mert nehezebben fogsz tudni QSO-kat megcsinálni, míg ha jobb, sokkal könnyebben. Érzésre én (emlékeim szerint) 40% különbséget is tapasztaltam, amit elég könnyű érzékelni már.

A peca antenna DX-antenna! Alacsony a kilövési szöge. De ez nem egy Ground plane!!! Hanem ez egy elfajult dipól, mindkét szál drót (a pecára csavart és a vízszintesen kifeszített is) egyforma hosszúak kell, hogy legyenek! Amerre a vízszintes van kihúzva, arra felé kicsit kihasasodik a karakterisztika. Érdemes ezt észak felé tenni, ha az USA a célod és kelet felé, ha a Japán... De nagyjából körsugárzó. Mivel mindkét szár azonos fázisban veszi a környező (közeli!!!) elektromágneses zavarokat, ezért azok kioltják a balun-on egymást és csak a függőleges ágban vett távoli jelek mennek főként a koax-on a rádiódba be. Valóban nagyon érzékelhető, hogy csendesebb ez az antenna, mint egy dipól, ha a fentiekben leírtakat megérted és figyelembe veszed.

Ha hallgatsz néhány "nagyokosra", aki győzködni fog, hogy hidd el, ez csak egy Ground plane, és tegyél alulra csirkehálót, vagy jó sok radiált, akkor a fenti kényes egyensúlyt felborítod, és az antenna bezajosodik. Nálam tele a lakás zajforrással (kb. 50 van), mégis vidáman dx-ezek az antennának köszönhetően.

A tőlem 10km-re lévő ismerősömmel, 100 wattal, ordítozva sem tudtam összeköttetést csinálni, egy peruival meg tényleg mindkét irányban 59 volt a riport... No persze jó terjedés is kellett ez utóbbihoz. Tehát a kakas-kört hallod majd, de a válaszodat senki nem fogja venni a 150 km-es körzetedben.

1:1-es balun-nak használhattam volna szimplán két tekercset trafóként, de akkor az elfajult dipól hajlamos lenne elektrosztatikusan feltöltődni és recsegni, ahogy erről klubtársaim beszámoltak már. Így a három tekerccsel viszont a koax harisnyán lemegy a földbe minden feltöltődés.

Én a koax lakásba jövő végére rászereltem még ferrit zavarszűrőket, mert különben megkergült a riasztó, meg az egér és a billentyűzet (a CAT-kábel miatt). Ja, a CAT-kábelen is vannak ilyen zavarszűrők.

A koax antenna felőli végére is érdemes ferritet tenni, a köpenyáramok miatt, ha esetleg keletkeznének, a vízszintes ág miatt. Jó, ha a koax hossza nem osztható a pecán lévő vezeték hosszával... És a zavarelnyomás nálam azért jó, mert az antenna itt van tőlem, ahonnan rádiózom kb. 4 méterre.

Ez egy kompromisszumos antenna, ami kis hellyel rendelkező, de rádiózni akaró amatőröknek lett kitalálva. Ez az, ami. Nem több, és nem kevesebb. Legyünk vele igazságosak és ne várjunk tőle csodálatos eredményeket!

Az antennát minden sávon használom a 160m-t kivéve. Bár életemben egyszer ott is tudtam vele összeköttetést csinálni de, hogy hogyan, azt ne kérdezd! Fogalmam sincs. 2016-ban harmadik lettem vele a HA-CQ egyik kategóriájában. Kertes városrészben lakom, zsúfolt telkekkel körülvéve.

Remélem, sikerült segítenem.

Vy 73 DX de HA5JA Attila

Attachments:
Download this file (Vertical spitz-antenna.xls)Vertikális antenna horgászbotból[Vertikális antenna horgászbotból]9 Kb
Módosítás dátuma: 2017. március 04. szombat, 18:41
 

bottom
top

Olvasóink

Oldalainkat 53 vendég böngészi

A legújabbak

A legnépszerűbbek


bottom